HTML

Gondolatok a világról

Bármről írok, amiről úgy gondolom, két sornál többet ér.

Friss topikok

  • pitz75: Nagyon jó cikk, minden szavával egyetértek! Legutóbb is egyszerűbb volt szerencsétlen Karthikeyanr... (2012.11.23. 07:44) Sebastian Vettel: Itt az idő?!

Archívum

Sebastian Vettel: Itt az idő?!

2012.11.21. 15:30 Axim

A történet meseszerű, tán a magyar szájhagyomány se írhatna jobbat. Illetve írhatna, mert ebben az esetben csak küzdeni kellett becsülettel, és a jó megkapta jutalmát, a gonosz pedig…. Na, az nem volt, és talán ez az, amiért nem született Sebastian Vettel életéből magyar népmese.

 

sebastian_vettel_qp006905-c.jpgVan egy végtelenül szimpatikus, kölyökképű heppenheimi srác, aki 1987- ben született (te jó ég, fiatalabb mint az öcsém, fiatalabb mint én, pedig az én életkorom is kettessel kezdődik), és úgy robbant be az autósport és a Forma- 1 élvonalába, mint előtte talán senki más. Hét évesen kezdett versenyezni, és onnantól kezdve, hogy autóba ült, nyert. Folyamatosan nyert valamit, 2004- ben például BMW bajnokságot úgy, hogy 20 versenyből 18-at vitt, és a maradék kettőn is (kölyök)pezsgőzött a dobogón. 2005- ben az év újoncának választották a Forma-3- ban, és, hogy nem tudott ennél többet alkotni, az nagyban volt köszönhető egy bizonyos Lewis Hamiltonnak, aki akkoriban szintén ott versenyzett.

 

És innentől indul a tündérmese. Hogy miért nem népmesébe illő az mindjárt kiderül. Nem volt ugyanis gonosz, nem volt visszaesés, csalódás, csúfos bukás, illetve inkább úgy mondanám, semmi súlyosabb annál, mint ami egy Forma-1- es pilótának úgy általában kijár. Voltak ugyan tragédiák, mint a 2007- es japán nagydíj, ahol a szakadó esőben a harmadik helyről esett ki, de a technikai sportban ez benne van. Ráadásul a sors kiszámíthatatlan keze igazságos, visszaadta később, amit elvett.

 

 

 

2006- ban a BMW tesztpilótájaként tesztelhetett a legfiatalabb pilótaként, aki addig F-1 hétvégén részt vehetett. 2007- ben Kubica balesete miatt már élesben is bizonyíthatott, és bizonyított is. Élete első versenyén ő lett minden idők legfiatalabb pontszerzője, ráadásul versenyzői szerződést kapott a Toro Rossohoz, az eltanácsolt Scott Speed helyén. Végül a szezont hat ponttal zárta.

 

Vettel Monza.jpg2008- ben folytatódott a Vettel- csoda. Monzában rögtön megszerezte élete első győzelmét a szakadó esőben, ráadásul tette ezt olyan határozottan és meggyőzően, amire csak igazán nagy versenyzők képesek. Mondanom sem kell, hogy ez újabb rekord, ő lett minden idők legfiatalabb futamgyőztese, és nem hiszem, hogy lett volna ember ezen a földön, aki ne örült volna a kisgyerek sikerének.

 

Természetesen ez magával hozta a szerződést a dinamikusan fejlődő Red- Bull istállóhoz a visszavonuló Coulthard helyén 2009- ben, abban az ominózus meglepetés évben, amikor az ex- Honda Brawn istálló berobbant és mindenkit meglepve Button világbajnok lett.

Az évad végén négy futamot megnyerve ott találta magát a pontverseny második helyén (legfiatalabb második) olyan pilótákat legyőzve, mint Barichello, Hamilton vagy Alonso.

 

2010- ben aztán jött a következő Vettel- csoda. A heppenheimi srác szinte szó szerint egyik pillanatról a másikra lett győztes. Történt ugyanis, hogy Alonso és csapata annyira figyelt Webberre, hogy végül sok szeretettel Vettelre szállt a cím, ölébe pottyant a győzelem, de cseppet sem érdemtelenül: műszaki hiba miatt a koreai nagydíjat vezető pozícióból adta fel, úgy tűnt, oda minden esély, de a végére nagyot mentve, és a Ferrari taktikai hibáját kihasználva végül minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

 

Itt azonban már érdemes megnézni a török nagydíjon történt ütközését Webberrel, és az azt követő reakciókat. Ezek voltak az első ellenszenves mozzanatok, melyeket Vetteltől láttam. Sok minden benne volt, ahogy mutató ujjával feje felé körözve jelezte: szerinte csapattársa egy idióta. A helyzet pedig korántsem volt egyértelmű. Vettel azt hitte, Webber elengedi, és ráhúzott. A kérdésem csak az, hogy Webbernek miért kellett volna magától értetődően elengedni őt?

 

 

 

2011 aztán végképp róla szólt. Ellentmondást nem tűrve, erőből, fordulókkal a vége előtt, 24 évesen és 98 naposan kétszeres világbajnok lett. Persze mondani sem kell, hogy ez is rekord, soha nem volt a Forma- 1- nek ilyen fiatal kétszeres bajnoka. A tizenkilenc futamból tizenegyet megnyert, és csak kétszer nem volt ott a dobogón. Parádés teljesítmény, és megdöntött rekordok tömkelege. Utoljára egy másik német tudott ekkora fölénnyel nyerni. Nem sorolom fel, álljanak itt a számok Vettel rekordjairól.

 

  • Legfiatalabb pontszerző- 19 év, 349 nap
  • Legfiatalabb pole pozíciós- 21 év, 72 nap
  • Legfiatalabb versenygyőztes- 21 év, 73 nap
  • Legfiatalabb világbajnok- 23 év, 132 nap
  • Legfiatalabb kétszeres világbajnok- 24 év, 98 nap
  • Legtöbb pole pozíció egy szezonban- 15
  • Legfiatalabb világbajnok 2. Helyezett- 22 év, 22 nap
  • Legfiatalabb szabadedzésen résztvevő- 19 év, 55 nap
  • Legtöbb dobogó egy szezonban- 17
  • Legtöbb pontelőny világbajnokságban- 122 pont
  • Legtöbb pont egy szezonban- 392 pont

 

 

Elképesztő pályafutás, eddig szerintem hasonlót se látott senki. Folyamatosan felfelé ívelt Vettel pályája, sehol egy buktató, sehol egy kudarc, sehol egy kisebb visszaesés, padlógázzal halad az újabb rekordok felé, idén éppen a legfiatalabb háromszoros világbajnok lehet, Ayrton Senna rekordját átadva a múltnak. Méghozzá úgy, hogy hat évvel fiatalabban zsebelheti be harmadik címét, mint a legendás brazil. Ez a rekord alighanem megdönthetetlen lesz a korábban vázoltak miatt. Nem hiszem, hogy bármikor lehet még egyszer olyan csillagzat, hogy egy rendkívül tehetséges versenyzőt ennyire jó pillanatban karoljon fel egy csapat, ami legalább utcahosszal a többiek előtt jár.

 

Vettel zsenialitását mi sem mutatja jobban, mint hogy az ugyanolyan kocsiban ülő csapattársa ötödik helyen áll a pontversenyben, ezért nem lehet rá azt mondani, hogy csak azért nyer, mert a legjobb kocsi van alatta. Ez anno Scumacherre volt igaz, amikor Barichelloval rendszeresen kettős győzelmet arattak.

 

Amit eddig leírtam, azt azért tettem, hogy érezni lehessen, miért nagy Vettel, micsoda pályafutás eddig az övé, és hogy miért viselkedik úgy, ahogy.

 

Zseniálisan vezet az élen, ha egyszer odakerül, szinte lehetetlen onnan letaszítani. A taktikája is erre épül mostanában: első sorból rajtolni, élre állni, és ellentmondást nem tűrően végig vezetve megnyerni a versenyt. Ebben talán csak Schumacher volt olyan jó, mint ő, persze én a koromból adódóan nem láthattam versenyezni Sennát, Prostot vagy Mansellt.

 

Viszont ha Vettel nem az élen van, bizony csikorognak a fogaskerekek, rendszeresen porszem kerül a gépezetbe. Elég csak az idei Maláj nagydíjon történtekre gondolni. Teljesen mindegy, hogy Karthikeyan volt- e a hibás vagy sem, a lényeg, hogy egy kétszeres világbajnok nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy a tökutolsó versenyző kilyukassza a kerekét. A német nagydíjon is hibázgatott, abban a pillanatban, hogy Button mögé került, kiesett a ritmusból, lefutott a pályáról többször, majd szabálytalanul előzte vissza Buttont, amiért megbüntették. Nem volt profi, nem volt vadász, aki kivárja míg áldozata hibázik, úgy viselkedett mint egy újonc. Abu- Dhabiban óriásit ment, megmutatta, miért az idei cím legnagyobb esélyese, de voltak problémák. Ütközött versenyzőtárssal, DRS táblával és Button megelőzése is olyan manőver volt, hogy ha ott nem Button, hanem Grosjean vagy Maldonado megy, akkor elegánsan megforgatják. Szerencséjére Button igazi angol úriember módjára nem bántotta, nem akart úgy beleszólni a VB pontversenybe, hogy róla esik ki Vettel, de ha megteszi, Sebnek egy szava se lehetett volna. És el is érkeztünk a hétvégi futamhoz, ahol dühkitöréssel nyugtázta, hogy Hamilton megelőzte. Ráadásul már az előzés közben is óriásit hibázott, amikor rálegyezett az angolra. Teljesen egyértelmű volt, hogy Hamilton el fog menni, esélye sincs védekezni, ő mégis odahúzott egy kicsit a kormánnyal. Centik lehettek Hamilton első szárnya és Vettel jobb hátsó kereke közt, márpedig tudjuk, hogy idén mitől lyukad a gumi. Ekkora tempónál pedig ez tuti palánk lett volna, nullázás, és 13 pontos előny helyett 8 pontos hátrány. Ha pedig Hamiltont is magával rántja, akkor ez a kis „nevelés” a VB címébe került volna, Alonso most 15 pontos előnnyel mehetne Brazíliába.

 

 

 

 

 

Vettel pályafutásából következik, hogy mára sérthetetlennek érzi magát. Úgy gondolja, ő a vezérhím, nyoma sincsen már annak a szerény kisgyereknek, aki zokogott a rádióba amikor közölték vele, hogy világbajnok. Viselkedéséből sokszor pökhendiség és nagyképűség árad, mintha elvárná, hogy az egész forma-1 az ő lába előtt heverjen. Felfogni nem bírom, hogy engedhette meg magának a „fuck up”-ozást élő adásban, ez is arra utal, hogy azt gondolja, neki mindent lehet.

 

 

 

 

 

Vettelnek egy valami hiányzik ahhoz, hogy igazán nagy versenyző legyen: a kudarc, amiben még soha nem volt része. Hogy megérezze, milyen az, amikor valami igazán nagy dolog nem sikerül. Megtanulja kezelni, hogy nem ő lesz a világbajnok, hogy nem ő körülötte forog a világ, és rájöjjön, hogy ő is verhető.

 

Senna, Schumacher, Alonso, Hamilton, Raikkönen. Az elmúlt negyed század, legjobbjai, összesen 14 bajnoki cím, hárman közülük még most is a csúcson versenyeznek. És mind a négyen megérezték a kudarcot, feldolgozták, majd a saját javukra fordították. Senna Prosttal vívott óriási csatákat, tanult, majd győzött, kár, hogy története tragikus véget ért. Schumacher az első sikertelen Ferraris években érezhette meg, hogy nem mindenható. Amikor megkérdezték, mi az, amit megbánt, két szót mondott. 1997,  Jerez. Feldolgozta a kudarcokat, tanult belőlük, és győzött még ötször. Alonso a McLarennél kapta az arcul ütést, amikor világbajnokként odament, és egy viharos szezon után a visszaigazolt a Renault- hoz, hogy két évig egy másod vonalbeli autóval versenyezzen tök esélytelenül. Rakkönen a pofára esés után elment, két évet esett- kelt a rallyban, majd igazi kíméletlen „jégemberként” tért vissza. Hamilton pályafutása hasonlóan fényesen indult, mint Vettelé. Első F-1 szezonjában csak saját rutintalansága miatt nem lett világbajnok, a másodikban már behúzta. Aztán a harmadikban kapott maga alá egy majdnem használhatatlan autót, tavaly pedig a csapattársától is kikapott.

 

 

Mind az öten megélték a kudarcokat, feldolgozták, majd „kő profikká váltak”. Nem mondom, hogy nem hibáznak, de Senna, Schumacher a fénykorában, Alonso, Hamilton és Raikkönen pedig most is kíméletlen gyilkosok. Hideg fejjel gondolkodnak és viszik végig amit elterveztek. Lehet, hogy hibáznak egy szezonban 50-szer, de kétszer ugyanazt soha. Ellentétben Vettellel, aki rendszeresen ront, ha nem az élen vezet.

 

Lehet, hogy itt az idő, hogy Vettel bukjon egyet? Lehet, hogy itt az idő, hogy elveszítse a világbajnokságot az utolsó futamon? Ettől még hat éven belül bármikor lehet minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnok pilótája. Ettől még nem lesz rosszabb, de ez mutatná meg igazán, hogy mekkora versenyző, ez mutatná meg, hogy emberileg hogyan tudja kezelni a helyzetet. Ez mutatná meg, hogy 25 éves (gyerek)fejjel levonja a következtetéseket (például hogy ha a Nürburgringen nem előzi szabálytalanul Buttont, akkor most öt ponttal több van neki) és saját hasznára fordítja őket, vagy másokat hibáztat, és nem változtat semmin.

 

Sokak szemében Vettel most ugyanaz mint három éve Hamilton, hat éve Alonso vagy 16 éve Schumacher. Egy beképzelt kis taknyos. Kérdés, hogy ezt a képet meg tudja-e változtatni úgy, mint tették a többiek.

 

Meglátjuk Én mindenesetre Vettel ellen drukkolok vasárnap Vettelnek.

 

Alonso-Vettel.jpg

3 komment

Címkék: schumacher forma-1 hamilton alonso raikkonen nagydíj vettel brazil nagydíj világbajnoki cím rekordok senna usa nagydíj f-1 Sebastian vettel

süti beállítások módosítása